MSZP Sárbogárd; Közös értékeink: Mezőföld!!!
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Levél

Írj nekünk!
baloldal@gportal.hu

 
Dr. Szabadkai Tamás az MSZP országgyűlési képviselő-jelöltje 2006-ban - jelent meg a Fejér Megyei Hírlapban a közelmúltban. Ennek apropóján kérdeztük meg a sárbogárdi fiatalembert, nem csak úgy, mint gyakorló ügyvédet, sárbogárdi alpolgármestert, a Sárbogárdi Kosárlabda Club elnökét, hanem elsősorban, mint embert.

Anyai ágon tősgyökeres sárbogárdi családból, apai ágon vasutas-famíliából származik. A helyi általános iskola elvégzését követően a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnáziumban szerzett kitűnő eredménnyel érettségit, majd a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán jogi diplomát. 2000-től a családi vállalkozás tagjaként ügyvédjelölt, 2004 májusától önálló ügyvéd. Elsősorban gazdasági és cégügyekkel foglalkozik, de részt vesz a „Nép ügyvédje” programban is, amely a rászorulók részére nyújt ingyenes jogi segítséget. Számos egyesület, alapítvány jogi feladatait látja el, segíti a megalakulásukat, hiszen maga is aktívan részt vesz a civil életben. A Sárbogárdi Kosárlabda Club vezetője, és aktív játékosa. Ebből következik, hogy a hobbija is a kosárlabda. 2001 őszétől politizál, a 2002-es önkormányzati választásokon nagy fölénnyel egyéni választókerületben nyer, a polgármester javaslatára Sárbogárd alpolgármestere lesz, amelyet társadalmi megbízatásban végez. Ez év nyarán a Fejér Megyei 6. számú választókerület MSZP tagsága őt választja a 2006-os országgyűlési választások egyéni jelöltjének.


Kitűnő eredménnyel végeztél a pécsi egyetem jogi karán. Miért választottad Sárbogárdot, amikor más, nagyobb városokban jóval több lehetőség adódhatott volna?

Az egyetem elvégzése után valóban több lehetőség közül választhattam, mégis „hazajöttem”. Egy ügyvédjelölt számára, és én mindig is ügyvédnek készültem, fontos, hogy olyam helyen tanulhassa meg a szakmát, ahol valóban belelát a fortélyokba, valóban érdemi ügyeket vihet. Ez így van a kereskedelemben, az iparosoknál és az ügyvédeknél is. Emellett nem szerettem volna feladni a baráti kapcsolatokat, a kosárlabdát sem, egyébként pedig a vidéki élet is sokkal közelebb áll hozzám, mint a nagyvárosi.

Mi vonzott a politikai pályára?

Nem annyira a politikai pálya vonzott, mind inkább a közösségi élet: hogyan lehet egy település életét jobbá tenni, beleszólni a közvetlen környezetünket érintő kérdésekbe. Mivel alapvetően baloldali vagyok, csatlakoztam a helyi „balosokhoz”, 2002-ben elindultam a az önkormányzati választásokon, a választók pedig beválasztottak a sárbogárdi képviselő-testületbe.

Előny vagy hátrány az ismert családi háttér? Könnyebben nyílnak ki az ajtók, hogy dr. Szabadkai József fia vagy?

Már a kezdetek kezdetén elmondtam, a nagy nyilvánosság előtt is, hogy én ezzel az előnnyel és ezzel a hátránnyal indulok a közéleti pályán. Ahogy szokták mondani: „az ember a szüleit nem választhatja meg”. Egyet szeretnék elérni: az emberek ne más után, hanem saját magam után ítéljenek meg.

Miért érdemes ma a fiataloknak politizálni?

Hogy miért érdemes? A saját jövőnk a tét. Én úgy gondolom, téved, aki azt hiszi, hogy a fiatalok – úgy általában – nem érdeklődnek a politika iránt. Csak a mai magyar politikai valóságból, az értelmetlen vitákból nem kérnek, de fogékonyak a problémákra és nagy a tenni akarás bennük. Csak meg kell nézni a különböző egyesületeket, ahol sok fiatal vállal szerepet. Ebből a szempontból az egyesületek ugyanúgy közösségszervező tevékenységet végeznek, mint a politika.

Ez év nyarán az MSZP-n belül lezajlott a jelöltállítási folyamat. Itt Szabados Tamás, jelenlegi képviselővel szemben választottak jelöltnek. Miért vállaltad a jelölést?

Alpolgármesterként, sárbogárdi képviselőként sok helyi eredmény, fejlesztés részese lehettem. Beleláthattam, hogyan lehetne egy egész körzet, a megye déli térsége helyzetét jobbá tenni. Úgy gondolom, egy új generáció, új szemlélettel és kitartó munkával képes lesz a régóta meglévő hátrányunkat érezhetően csökkenteni.

Ezek szerint lezajlott egy generációs váltás, helyi szinten is. Hogyan látod a pártodon belül a generációs kérdéseket?

A generációk nálunk megférnek egymás mellett. Fontos a fiatalság, a fiatal gondolkodás, de a „régiek” tapasztalata is. Ezért mindenképpen támaszkodni fogok az elődök, így például Szabados Tamás tevékenységére is. Remélem, hogy 2006 nyarától a parlamentben – ő listáról, én pedig egyéni választókerületből érkezve – együtt tudunk tenni a körzet lakossága érdekében.

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Keresés
Google
 
R
 
 
R
 

Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG